Frieda - Hó/jég

Photobucket A Frieda (friday+idea) egy olyan kis bizonyos időközönként megjelenő sorozat lesz, ahol pár lánykával adott témában fogjuk megmutatni a sminkünket. Tudom, már vannak hasonló kezdeményezések jó ideje, de szerintem mind megférünk egymás mellett békében :)


Az első témánk a Jég/hó volt, ebből kellett kihozni, amit gondoltunk. Én egy jégkirálynő sminkkel jöttem nektek, fogadjátok szeretettel :).

Photobucket
Februárban csináltam már egy sminket ebben a témában, akkor nagyon visszafogottan a komfort zónából semmiképp sem kilépve csináltam meg a sminket, azt megtekinthetitek ITT. Most direkt sokkal jegesebb, hidegebb, csillivillibb sminket akartam, hát ez lett belőle.

Photobucket
Ez lett hát belőle. Ez a szemöldököt helyettesítő V-t a homlokomon egy kép inspirálta, ott valami csillogó cellux szerű dologgal oldották meg, én szemceruzával illetve csillámzselével dolgoztam. Nagyon örültem, hogy végre először használhattam a csillámos zselémet, mert mióta megvettem ott porosodott szegény, mert egyszerűen nem tudtam hogy felhasználni, de megvettem, mert elképesztően csillog (szarkareflex :D). Sajnos a képen a negyede sem látszik a csillámlásnak, de utolsó képnek tettem be egy olyat, ami már egész jól visszaadja.


Photobucket
A második challenge a szemöldököm eltüntetése volt. Mivel sűrű fekete szemöldököm van (hurrá) nem lehet egyszerűen lekorrektorozni és viszlát, drasztikusabb eszközökhöz kellett folyamodni. Ez pedig nem volt más, mint a stiftes ragasztó. Ezt most nem részletezném le jobban, mert rengeteg nagyon jó kis tutorial van róla youtubeon. Annak viszont nem örültem, hogy utolsó réteg púdert elfelejtettem rárakni az alapozó után, és ezért ott a festék befénylett rendesen. Bár még mindig jobb, mintha a fekete szemöldököm lenne ott :D.

Photobucket
"Palotám ablakából várom, mikor hozhatom el nektek a telet"
Kis csavarként most a felső szemrészemre teljes egészében színeket satíroztam el, a MUA palettám szürkéi, kékjei, lilái tökéletesnek bizonyultak a jeges megjelenéshez :). A tusvonal pedig alulra került. Ha lett volna valami fancy fehér műszempillám tuti rádobtam volna még felülre, de a feketével nem éreztem volna kellően jegesnek.

Photobucket
Ezt a szándékosan homályos képet azért tettem fel, hogy lássátok mennyire csillámlott valójában a sminkem.

A többi lány munkája:
Zsanci
Klaudia
Csengi


Írjátok meg feltétlen, hogy tetszett! :)

This entry was posted on 2012. november 9., péntek and is filed under ,. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0. You can leave a response.

7 Responses to “Frieda - Hó/jég”

  1. Brutáljó, félelmetes, gonosz, és mégis meg tud fogni, és brrr érzem a jeges hideget :P
    A szarkás dolog ismerős! A koncepció hasonló mint az enyém, mintha összebeszéltünk volna, de összességében totál más!
    Nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húúú köszönöm, akkor sikerült elérnem a kívánt hatást, ennek örülök :D. Igen igen, olyan mintha összebeszéltünk volna, pedig nem is :P

      Törlés
  2. Az egész tetszik, de a szád a legjobb :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig azt először bénának éreztem, mert fölé kontúroztam a kékkel, de akkor még sem lett annyira béna :D.

      Törlés

Többiek