Mirror, mask

A történet ott kezdődik, hogy anya és lánya szerényen, de boldogan élnek egy kopott faluvégi házikóban, a hegyekben. A faluközösség kiközösítette őket, mivel az anya házasságok kívül szülte meg gyermekét, ráadásul amerikai apától. A szabályok szerint a vérével kell tisztára mosni a család nevét, így gyermeke szeme láttára akasztják föl az asszonyt. A kislány ezután egy árvaházba kerül, ahol állatként kezelik a gyerekeket, ketrecbe zárva várhatják, hogy valaki elviszi őket. Elizabethnek szerencséje volt, egy amerikai házaspár fogadja örökbe. Itt akár happyenddel is végződhetne a történet, ám a keresztény fundamentalista család, ahová került, végtelen türelmetlenséggel kezelte a másnyelvűséget, és a kulturális különbségeket, így több éves folyamatos konfrontálódás veszi kezdetét a családon belül. Idáig tudom mindenféle spoiler nélkül leírni a történetet, de amúgy sem a cselekmény a fontos ebben a történetben, sokkal inkább az apró történések.

Véleményem szerint az egész könyv a vallási különbségekre van kihegyezve (Konfucionizmus, Buddhizmus, Kereszténység), ami nem is gond, én nagyon érdeklődően szoktam olvasni mások vallásáról és kultúrájáról. Viszont itt főleg a negatív oldallal találkozunk, azzal az oldallal, amit nem látunk vasárnaponként a templomban, a ropogós gallérú fehér ingek mögött, ez a része a vallásoknak a négy fal között zajlik. Sajnos, ha kereszténységre gondolunk, sokaknak a katolicizmus jut eszébe, ezzel párhuzamosan pedig az a sok sok negatív dolog, amiről már hallhattunk…

Szükségszerű lesz állást foglalnom az ügyben ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni a történetben, tehát elmondom, magam is vallásos vagyok, mégpedig Lutheránus, azaz evangélikus. Mivel a megkeresztelkedés egész kis korban szokott történni legtöbbször, ezért azt nem állíthatom, hogy magam választottam a vallást, viszont lekonfirmáltam, és a mai napig hiszek benne és gyakorlom, mert nagyon szimpatikusnak tartom, hogy nem volt semmi rám kényszerítve ezzel kapcsolatban, sem a családom, sem a papok által. Továbbá megkaptam azt, amit én egy vallástól elvárnék, a hitet, illetve azt a szeretet teljes légkört, ami kivétel nélkül mindig fogad, ha a templomukba lépek. A katolikus vallásban jóval szigorúbb szabályok kötik mind a papokat, mind a hívőket, én pedig nem gondolom, hogy valaki ezektől a rítusoktól jutna a mennyországba, vagy ezek hiányától a pokolba. Ennek ellenére senkit nem ítélek el, bármilyen vallást is gyakorol.

Visszatérve a sztorira, az örökbefogadó szülök, nem csak, hogy vallásosak, viszont fundamentalisták, azaz elvakult keresztények. Ez röviden annyit jelent, hogy életüket szentelték a vallásuknak, szó szóra betartják a Biblia minden szavát, vasárnapokat a templomban töltik, és hit térítenek. Nos, az apa ráadásul lelkész is, az anyuka meg olyan tipikus amcsi anyuka, akit a házasság után eltart a férje, és ő a háztartásnak és gyereknevelésnek szenteli életét. Ennek családnak nem lehetett gyereke, ezért fogadtak örökbe egy keleti kislányt, pont Elizabethet, ezt a nevet már az új családjától kapta. Véleményem szerint, aki örökbe fogad egy gyereket, ráadásul egy olyan gyereket, aki egy teljesen más kultúrából jött, annak rengeteg sok türelemmel kellene kezelnie a helyzetet. Ehhez képest a szülők nem hallgatták meg a kislányt, amíg meg nem tanult angolul, majd zongorázni is. Soha nem dicsérték, amikor az ideális korba lépett, ő végzett minden házimunkát. Nem mondhatta ki szabadon a gondolatait, mert mind Isten ellen való volt, folyamatosan ledegradálták és megszidták, ezért az olvasásba menekült, ami a szenvedélyévé vált. Ez most így első olvasásra nem hangzik annyira rossznak, de valójában folyamatosan azt éreztem, hogy összeszorul a gyomrom, felháborodást érzek, és rossz érzés volt olvasni, hogy ez tényleg megtörtént. A legszebb pedig az, hogy kívülről mi sem látszott, csak a mintaszülők a gyönyörű félvér kislánnyal, minden szupi, tökéletes, ahogy annak lennie kell. Nem is tudom, hogy bír el egy gyerek ennyi borzalmat, hogy bírja elviselni a mindennapos elutasítást. Elizabethet végig az tartotta életben, hogy arra gondolt, egyszer csak más lesz. Más lesz, ha gimis lesz, más lesz ha leérettségizik, más lesz ha felnőtt lesz.  Nos, valóban volt egy pont, ahonnan már megváltoztak a dolgok, de ezt nem szeretném tovább részletezni, minden esetre szerintem egyszer megéri elolvasni a történetet, ha többször nem is.

Most röviden nézzük a nyelvezetet, részleteket, mik tetszettek, és mi nem.

Az eleje, ahogy egy kislány szemével írja le a környezetét, a házukat, a mindennapi szokásaikat, hogy mit ettek, hogyan aludtak, szerintem zseniális volt. Tényleg pont olyan, amilyennek egy kisgyerek leírná az őt érő impulzusokat. Aztán a repülésről, hogy kötődik az őt amerikába szállító idegenhez, mind mind nagyon érzékletesen volt leírva. Véleményem szerint kicsit már szájbarágós is volt a dolog, egy- egy momentumot leírt kb tízszer is a történet során, ezt én kicsit soknak éreztem, és szükségtelennek is a sztori szempontjából. Valahol ott kezdett megtörni a nyelvezet helyénvalósága, amikor Elizabeth a tinédzserkorba lépett. Nem éreztem a kellő lázadást, és dacot sem, illetve minél előrébb haladunk a sztoriban, annál kevésbé van részletesen leírva a történet, a végét kifejezetten összecsapottnak érzem. Az elején napról napra írja le a dolgokat, a végén meg már 10 éveket ugrál. A kettő között kellett volna belőni a részletességet szerintem. A vége fele lévő szuicid gondolatokat sem érzem kellően hitelesnek, illetve amikor más szemszögből (ezt most próbáltam nagyon fondorlatosan körbeírni :D) láthatjuk Elizabethet, nos azokat a részeket is elég összecsapottnak érzem.

Összességében egy nagyon jó és vitatott témát leíró könyv, erős kezdéssel, kevésbé erős befejezéssel (itt nem arra gondolok, hogy happy end lesz-e vagy sem). Aki érdeklődik más kultúrák iránt, vagy a sztori felkeltette az érdeklődését, annak mindenképp ajánlom elolvasásra.